Csőféreg állomás

[Miyako Okami]

A csőféreg a tömegközlekedést jelképezi. Egy hatalmas kék üveg alagutban futó vonatszerelvényről van szó, mely bárhova elszállítja az utazni vágyókat. Állomásai behálózzák a szívet.

[Miyako Okami]

*A csőféreg északi állomásán alig állnak páran. A szél magányos őszi leveleket reptet fel az égre fürgén szállnak tova mint az a pár madár ki erre tévedt az erdő rejtekéből. Szomorkás tekintet réved el egy-egy ponton miközben gondolataiban végigforgatja oldaltáskájának tartalmát. Minden megvan. Ezt egy megnyugvó sóhaj mutatja, mely a lány ajkai közül szökik fel. Régebben sokat járt abban a misztikus rengetegben, hogy kiderítse vajon miről szólnak a legendák. Már megannyiszor járt a kastély környékén, de még nem merészkedett kapujai mögé, nem a félelem miatt, csak egy csapattárssal mégis érdekesebb, és így ha bajba is kerül könnyebben szabadulhat majd. Reméli, hogy esetleg majd észreveszi valaki vagy talán ő lát meg oly alakokat kik szívesen csatlakoznának hozzá a kastély rejtelmének felderítésében.*

[angel]

* Egy feltünõ jelenség érkezik le az egyik megállóba, és lassan végighordozza jégszín tekintetét a lent lévõkön. Mindenkin csak egy pillantra idõzik a tekintete, aztán lekedz egy térkép nézni, nem mintha annyira érdkelené, de nincs jobb dolga. közben unottan medáljával játszadozik, és egyik kezével kabátját kicsit lazábbra engedi. A kabát hosszú és fekete, erõsen vonatva a test karcsú és formás alkaját, alatta pedig egy fekete trapézos farmer van, ez jól látszik, ahogyan a földig leér. Ahogyan lazábbra negedi a kabát megkötõjét, felül egy szintén fekete felsõ jelenik meg: kicsit sem szolid kivágás, ami a feszes mellére finoman simul. A nõ cska elmosolyodik, maikor egy férfi megbabonázottan bámul rá, aztán a nõ egy mozdulattal elfordul, kék haja kicsit arébbsodródik.
Talán kevesen sejtik, hogy a lány táskájában, amit hanyagul félvállra vetett, két sai lapul: a végük mondjuk kilóg, de ez nem sokat árul el a tudatlanoknak. A táskában még egy zenelejátszó és a pénztárcája van, épp edzésre indul.
Tekintete a térképen egy pillantra megremeg. Egy igen érdekes pontot talál rajta.
~Kastély...~mormogja a szót magában, és közben kicsit összehúzza a szemét.
~Érdekes hely lehet...~gonodlja, és aztán egy ragadozószerû mosolyra húzza a száját, miközben megnézi, melyik járat megy arrafelé, és annak a megállója felé veszi az irányt egy elégedett mosollyal.*

[Miyako Okami]

*Hiába is nézi a járatokat, egy sem indul arrafelé, az építészek mikor készült a Csőféreg a megannyi babona miatt nem mertek arra építkezni, hogy felbojgassák esetleg még az erdő rendjét, vagy valami átkot hozzanak magukra, esetlegesen otthagyják a fogukat. *

*Miyako nagyot sóhajtva áll még mindig ott ahol eddig, majd észrevesz egy elég feltűnő jelenséget, és akarva akaratlanul elbámul idomain egy kis ideig, s végül vörösre festett arccal rántja el tekintetét. Aztán eszébe jut, mintha már látta volna valahol ezt a nőt, így kisebb vonakodás után mely abból áll, hogy odamenjen e vagy sem, vagy mégis? De mi lenne ha nem? és egyéb kérdésekből szenved össze, arra jut, hogy megszólítja. Lassú lépésekkel indul meg a lány felé, oldalán néha megzörren katanája mely oldalán pihen.*
-Elnézést, Önt már láttam a Démonban, ha nem tévedek, vagy esetleg nem tévesztem össze valakivel.
*Szól kipirult arccal, s kicsit megigazítja ruházatát. A könnyed bőrkabátját, kicsit összeébbhúzza, hogy elrejtse az alatta megbúvó hálószerű fölsöt, és az enyhén dekoltált toppot. Hosszú fehér szoknyája a földig érve rebben meg néha, mikor egy erősebb szél átfúj az állomáson*

[angel]

* A legközelebbi járat is leég messze van, de Angelina nem sajnál egy kis sétát tervei szerint. Közbne már mobilja után kutat, majd amikor becsatlakozik a kis képernyõn keresztül lemondja a mai napra kitûzörr edzést.*
- Majd jövõ héten elmegyek, rendben sensei?-*aztán a mibol tetejét lecsukja, és zsebre süllyeszti. Közben egy nõ lép mellé, aki egy kérdést intéz hozzá. Már morogva mondaná, hogy nézze meg, ott a térkép a kérdést megelõzve a választ, de a kérdés nem útbaigazítás jellegû.*
- A Démonban dolgozom, igen....-*válaszol egy apró kis mosollyal, miközben teljesen a nõ felé fordul.*
- És ön, talán egy törzsvendéget köszönthetek önben?-*kérdezi egy kedves-csábító mosollyal, és közben egy szempillantás alatt átnéz a nõ válla felett, ahol egy tükrözödõ felületben a gyér fény miatt a megvilágítás lehetõvé teszi, hogy ellenõrizze csinos kis arcát: minden rendben, smink egyben, a kékes haja szépen omlik a vállára.
- Amúgy Angelina a nevem.-*mondja, és közben kézfogásra emeli a kezét.*

[Miyako Okami]

-Do-Do-Dolgozik?!
*Dadogja össze valahogyan a kérdést, és arcára erős meglepődöttség ül ki, még nem járt olyan estéken azon a helyen mikor voltak táncosnők de hallott már róla miféle szórakoztatás folyik ott, így enyhén lepadlózik*
-öö...Nem...Nem vagyok törzsvendég, csak néha munka után szoktam oda beugrani vacsorázni ha sok a meló, aztán egyszer láttam Önt, egy fiatallal beszélgetni...Nem nagyon járnék oda, de sajnos csak az esik útba...
*Vakargatja meg ezüstös üstökét kissé zavarban van. A nő bemutatkozására elmosolyodik, s nyújtja is sápadtas kezét s kezet fog*
-Miyako vagyok.
*Mutatkozik be egy kedves mosollyal, majd felpillant a járatokra.*
-Áh, arra nem megy csőféreg még mindig...
*Sóhajt fel szomorúan, már jópárszor megjárta már arra az utat, múltja darabjai után kutatott arrafelé, és egyéb rejtélyek is felhívták figyelmét a sötét környékre, mint például az emberek eltűnése*

[Inochi]

*Kilépve a parkból jobbra indult, még nem döntötte el hogy hova is menjen. Bár elég erőteljesen arra hajlott hogy visszamegy ideiglenes szállására. Ami egy amolyan menedék központ féle, ahol lehet fürödni meg néha nagy ritkán még ehető ételt is lehet kapni. Bár az utcán élők többségének még az is fenséges étek.
Azonban mielőtt még bármit is elhatározhatott volna, egy fura érzés mintha figyelnék. Hátrasandított és a már jól ismert szürke kabátos férfi rohant utána. Inochinek több sem kellet, valahogy nem vágyott vissza abba fehér riasztó világba, ami fogadta. Futásnak ered, furán érezte magát, valahogy nem ismerte fel a különböző érzelmek közötti különbséged. De ezt már kezdte kiismerni a félelem, egy fura építményhez vezetett melyből kékszínt öltő üvegfalú járatok vezettek szanaszét. Ide is félt bemenni, a zaj miatt de most inkább ezt választotta, mint hogy az őt üldöző férfi kezei közé kerüljön.
Tehát elkezdett befelé rohanni, de első lépésnél elesett. Bár szinte azonnal felkelt, ennek köszönhette hogy üldözője más fele fordult és egy hasonló kinézetű fiút- később kiderül hogy hölgyet üldözött- követett tovább.
Mikor be(le) ért nem lassított a tempón s mikor úgy érezte talán megmenekült hátrasandított, ennek az eredménye viszont az lett hogy beleütközött valakibe. A fiú elvesztette az egyensúlyát és ismét a földön kötött ki, halkan felszisszent, majd felnézet arra a személyre akinek feltehetőleg neki szaladt. Egy ezüst hajú nő volt aki mellet állt egy másik hölgy is.*
- Elnézést …Nem figyeltem!* Őszinte bocsánatkérő arccal néz a két nőre. Majd feltápászkodik, kicsit leporolja ruháját.*
- Itt nem azok a nagy kukacok laknak? Akik embereket esznek..* Néz körül, és ezennel fel is tette első igen fontos kérdését. Majd komoly arcot vágva tér vissza tekintete a két nőre.*

[Miyako Okami]

*Épp várná Angelina válaszát mikor valami neki ütközik, el sem képzelte mi a fene lehet ami ilyen sebességgel rontott neki, és kicsit meg is tántorodott, de csak pár apró lépést. Azonnal hátrafodrult, s ezzel fürtjei arcába omlottak, s nem is tétovázott hogy kisöpörje őket. Ekkor ametiszt szemei megakadtak egy bocsánatkérő fiatal fiún. Gyorsan végigméri, és nyújtja is felé a kezét. Az ifjún jól látható, hogy nagyon zaklatott és valószínűleg hosszasan futhatott, hogy ennyire csabzottan néz ki. Igyekezvén fel is segítette, majd megeresztett felé egy kedves mosolyt is, hisz tudja jól semmi baj nem történt*
-Nyugodj meg, nem haragszom.
*Szól nyugodt hangon, majd akarva s akaratlanul elneveti magát, de csak halkan, s kedvesen*
-Ne aggódj, itt nem él olyan kukac ami megenne bárkit is, csak a neve Csőféreg, de ez egy vonat voltaképp...nézd csak!
*Egyből mutatott az egyik szerelvényre melybe épp beszállt a tömeg utolsó foszlánya, s bezárta ajtahait majd gyorsan suhanva eltűnt a tengerkék alagútban*
-Ezzel gyorsan eljuthatsz bárhova a városban. Amúgy hogy hívnak?
*Kérdi kíváncsian, s közben reméli nem sérti meg Angelinát, hogy pillanatnyi figyelme a fiúra terelődött*
-Én Miyako vagyok.
*Nyújtott ezzel a mondattal kedélyesen kezet az ifjú felé*

[Inochi]

* Akinek volt szerencséje neki menni, kedvesen rámosolygott és még segített a felállásban is.*
~ Kedves hölgy és a szemei…milyen szépek.~* Őszinte kíváncsisággal fúrta smaragd tekintetét a nő számára különös színben tündöklő szemeiben. Majd ahogy a csőféreg egyik indulni készülő szerelvényére mutat, önkéntelenül is tessz egy lépést a két nő felé. Mintha ott menedéket találna, majd ahogy a szerelvény elindul s el is tűnik pillanatok alatt tekintetével még követi. Bár Miyako nevetése kicsit rosszul érintette, de tudta megint sikerült olyat kérdeznie ami butaság volt. Vállat von, bár a vonat szót is megkérdezte volna, de most inkább hallgatott.*
- Értem, de ha nem eszik e…* Elhallgat, majd folytatja* - Inochonak hívnak…* Tekintete néha átsiklik a másik nőre, olyan ismerős azok a kék szemek. De honnan, biztos nem látta még, egy ilyen szép hölgyre emlékezne. Kicsit megrázza a fejét, mintha ezzel el tudná hessegetni a kéretlen emlék képeket, vagy megérzéseket.*
- Ti is el akartok jutni gyorsan valahova? *Ez a kérdés csak úgy jött, nem gondolkozott rajta*

[Miyako Okami]

*Érdeklődve várta a fiú válaszait, majd egy kedves mosollyal fogadta a nevét*
-Nagyon örülök Inochi.
*Mondja s kivételesen belenéz a fiú zöld szemeibe habár nem nagyon szokása mások szemébe nézni, furamód nem bírja fentartani a szemkontaktust másokkal. Sosem ment neki...*
-Hogy megyünk e valahova?
*Emeli magasba a szemöldökét, kicsit meglepődve, habár a fiú egyszerűn is következtethetett, hisz egy állomáson álldogálnak, biztos mennek valahova.*
-Hát, én megyek, a Néma Lelkek kastélyába indultam el, hogy Angelina hova megy azt nem tudom, kérdezd majd tőle....
*Mosolyog kedvesen szavai mellé*
-És Te merre mész?

[Inochi]

*Miyako mikor visszakérdezett próbált rá figyelni, de hiába rázta meg a fejét azok a makacs gondolatok csak nem hagyták békén. Bár mikor kicsit hagyta belemerülni elméjét a gondolatokba, a fel -fel villanó képeken a kék szemek tulajdonosának arca bár homályos maradt, de a búza szőke tincsek összetéveszthetetlenek voltak. Így biztosan leszögezhette magában, hogy ezzel a nőve0l, pontosabban Angelinaval még nem találkozott.
Majd kíváncsian és kisé elmerengve figyelte egy újabb szerelvény be majd kihaladását, s most már teljesen biztos volt abban is hogy ez a vasút nem eszik embereket. Hanem szállítja őket mint régen a szekér*
~De akkor mért nem Csőszekérnek hívják?~* Merenget kicsit magában, majd eljutott a tudatáig hogy Miyako megy valahova s már tőle is kérdezi hogy ő hova igyekszik.*
- Én nem tartok sehova, vagy is most * Kicsit talán összezavarodott, de valami vízhangot ütött a fejében~ Néma Lelkek kastélya~ bár ebből is inkább csak a lelkek szó ragadta meg.*
- Lelkek kastélya…* Maga elé bámult az előző mosolygós arc eltűnt, s a hangnem sem volt már kedves. Hideg és tartózkodó az arc is felnőttes volt. De ez a változás csak talán egy pillanatig tartott.*
- Te ott laksz?* Ismét a mosolygós, „boldog” arc néz a nőre, majd Angelinara, valahogy nem volt bátorsága megszólítani a nőt, így inkább csak kedvesen mosolygott rá.*

[angel]

* A nõ telejsen megdöbben, amikor Miyako megtántorodik, de a meglepõdöttséget gyorsna elrejti, fõle,g hogy már az okát is tudja: egy fiú az. Elõveszi az egyik kedves mosolyát, és úgy hallgat, míg Miyako és a fiá beszélgetnek.*
~Inochi... hm...~jegyzi meg a nevet, majd õ is bemutatkozik.*
-Szia, Angelina Seuqana.-*mondja, majd a feltett kérdésre kissé ragadozószerûvé vállik a mosolya.*
- Eredetileg telejsen másfelé indultam, de én is mai pontnak a kastélyt tûztem ki. És van egy olyan halovány gyanum, hogy Miyako nem ott lakik...-*mondja, közben egy tincset a füle mögé utasít.*
- Esetleg ha gondolod, mehetnénk együtt.-*mondja Miyakonak, majd újra Inochihoz szól.*
- És te? Nincs kedved jönni?-*kérdezi, és közben látja a fiú arcán, hogy kissé bátortalan vele szembe, ezért bevett egy etxra-kedves mosolyt.*
- És nem kell félni tõlem.-*kacsint egyet, és közben a táskája fleé bök, amit cssak hanyagul félvállon hord, és benne sai-k lapulnak.*
-Ritkán harapok. -*mosolyog kis titokzatossággal az arácn, majd a másik nõre néz.*
- Nah, akkor mi legyen?

[Inochi]

*Meglepte Angelina kedves mosolya, valahogy az a nő, akinek hasonlatos kék szemei vannak, nem mosolygott mindég szomorú volt. De ő örült hogy újdonsült barátai nem szomorúak, hát igen Inochi számára ők mostantól bármit is tesznek a fiú barátai. Szinte újjuló kíváncsisággal hallgatta a nőt.*
~ Biztos szép és érdekes hely lehet az a kastély, ha ők oda indultak~* Futott át a gondolat elméjén, nem is sejtette. De honnan is sejthetné milyen mendemondák keringenek arról a kastélyról, amik hát őszintén szólva is inkább egy rémmesébe illenének.*
- Hát ha…ha nem zavarok* Szinte már-már könyörgő szemekkel nézett a két nőre, had tartson velük. Mostanában amúgy is elég kedves emberrel találkozott, sőt volt olyan, aki nem épp kedvesen beszélt vele és még utána is vágott valamit.*
- Nem félek, csak úgy hasonlítasz valakire, csak nem tudom kire.* Kicsit tanácstalan arcot vágott, majd mintha minden gond elszállt volna ismét halvány mosoly ült ki arcára és várta a választ. A hölgyekkel tarthat, vagy kereshet más elfoglaltságot a nap végéig.*

[lumiere]

* Lumiere idáig követte a fiatal fiút. Hogy miért? Talán még õ maga sem tudja. Most itt áll az állomáson, nem túl távol a beszélgetõktõl, kezében egy sajtos szendviccsel. Próbál annyira közel kerülni a kis csoporthoz, amennyire még nem feltûnõ, hogy kihallgatja a beszélgetésüket. *
~Néma Lelkek kastélya?~ * szerencsére a többiek egyáltalán nem halkítják le a hangjukat, így minden szavukat tisztán érti. Elmereng, hogy nem kellene neki is elmennie oda, közben két harapással végez a szendviccsel. *
~Néma Lelkek? Talán ez illene a mostani sötét hangulatához… Meg egyébként is, halálosan unatkozom… Történjen már valami.~ * Nagy levegõt vesz, majd odalép a csoporthoz. *
- Elnézést, - * próbál erõt venni magán és udvariasnak látszani * - akaratlanul is meghallottam, hogy mirõl beszélnek. - * elfintorodik, mikor a hazugság kicsúszik a száján. Hazudni igazán nem szokott. ~Ááh, ha beveszik, akkor beveszik, ha nem, hát nem… Ez most egyáltalán nem fontos~
- És csak meg szeretném kérdezni, hogy ez a hely, ez a kastély veszélyes? - * majd felvillan ritka mosolyainak egyike * - Egyébként Lumiere Tomoe-nek hívnak.

[Miyako Okami]

*Kicsit elmosolyodik a fiú kérdésére*
-Áh, nem lakok ott. Ahhoz túl messze van innen.
*Mosolyog kedvesen a fiú felé, s némán nézelődik immáron két társára, akik láthatóan jól kijönnek majd a közeljövőben is valószínűleg. Angelina vezetéknevét is tudja végre, így gyorsan elrejti elméjében azt is. A fiú felveti az ötletét, hogy velük menne, kissé meglepi Miyakot, de látva a tekintetét nem akar neki nemet mondani, hogy elutasítsa tőlük. Arcán talán meg is látszik az aggódás, majd nagyot sóhajt*
-Velünk jöhetsz.
*Erősen aggódik a fiú miatt, s magában lerendezi, hogy majd vigyáz rá amennyire csak lehetséges, bár még ő sem tudja mi vár ott majd reájuk. Hamarosan ametiszt szemei előtt egy újabb alak jelenik meg, egy újabb nő. Lassan végigméri őt, és fejet hajtva reagál köszönésére és bemutatkozására*
-Azt hiszem ideje lesz indulni...
*Szól halkan, s már indul is kicsit megigazítva katanáját az oldalán észak felé, biztos, szapora léptekkel*

[Inochi]

*”Velünk jöhetsz!” ezt a kis mondatot szerette volna hallani, és mit ad Isten Miyako épp ezeket a szavakat mondta ki. Most boldog, igen ez az öröm érzése, legalább is remélte hogy igen. Azonban egy valami nem kerülte el a figyelmét a sóhaj s a nõ arca. Nem tudta volna szavakba önteni mit is fedezett fel, csak érezte belül.
Egyszer csak elnézést kérve melléjük lép egy ismeretlen nõ, vagy még sem oly ismeretlen. Ahogy megfigyeli a lány vonásait s öltözetét felvillan elõtte egy kép. Egy pad egy örök álmát alvó férfival s jóval távolabb tõle egy fa, ami mellett…Csendesen végig hallgatja a nõt, mondanivalóját, jobban mondva Lumiere-t mert a lány bemutatkozása után már ezt is tudta.*
~ Ez a nap, igen különleges! Ennyi barátra találni… ~* Mosolyog magában, s persze ez arcán is látszik. Ez a szinte gyermekien naiv viselkedés nem illet valódi korához, de valahogy képtelen volt az lenni aki volt. Mert hát jó pár hónappal ezelõtt egy igen magabiztos és sikeres fiatalember volt, aki nem más mint orvosi pályát választott magának. S most teljesen más mintha megfordult volna a világ.
Miyako szavait úgy értelmezte hogy az újonnan érkezet Lumiere is csatlakozhat hozzájuk, s mikor elindult õ is követte. S ha lány is elindul, felé fordul.*
- Láttalak a parkban *Kicsit elgondolkozik, s mint egy az orra elé is néz nehogy ismét elhasaljon. Így kis szünet után folytatja.*
- Egy fa mellett álltál és olyan *Ismét elgondolkozik.* - Magányos voltál…*Nem tudta, hogy jó szó e, meg hogy valóban ezt látta, mivel akkor figyelme az õt üldözõbe vevõre fordult. *
~Vajon látta hogy menekülök? Remélem nem kérdezi meg! Nem akarok visszamenni….~* Most talán kicsit megijed, vagy valami hasonló, lehajtott fejjel kullog a többiek után. Nem tudta õk mit tennének, de hisz az aki azt mondta neki, hogy az édesanya megígérte nem kell visszamennie, és mi lett. Megrázta a fejét~ Nem õk nem tennének ilye!~ Kicsit Angelina közelébe húzódott, kicsit lemaradva mellette sétált elõre.*

[angel]

* A lány cska cicceg halkan, amikor megint valaki felbukkan.
~Nahát. Érdekes nap... máskor ha felennyi ruha van rajtam, akkor sem buknak rám ennyire az emberek...~gonodlja, de egy kedves arcát moutat még mindig a többieknek, noha kicsit zavarja valami, de fogalma sincs, hogy mi.*
- Szia. Angelina.-*mutatkozik be ismét, de most már a lánynak, és közben csupán egy villanással végigméri. Érdekes jelenség a lány, de a nõ nem nagyon foglalkozik vele.*
- Igen, mehetnénk...-*mondja kis türelmetlenséggel a hangjában, majd Miyakora mosolyog.*- Jó ötlet.*-és közben követi észak felé a nõt.*
~Érdekes egy társaság... még jó, hogy itt vannak a sai-k a táskámba. A Végén kiderül, valami szektatagok..~az abszurd elgondolást a végére már cska saját maga szórakoztatására bigyesztette a gonodlatai közé, és talán egy pillantra az arcán is átsuhan a gúnyos, ragadozószerû mosoly, de amilyen gyorsan felvillan, ugyanolyan gyorsan el is tûnik- egy kicsit talán rejtélyes mosollyal az arcán sétál, miközben fél szemmel a többieket nézi-
Feltûnik neki, hogy a fiú elkerüli a lányt, és egyre jobban a nyomába szegõdik.
~Nahát...~csak ennyi a véleménye, majd Myiako mellé lép.*
- És amúgy, ha már így összeröffentünk, megismerhetjük jobban is egymást, nem? Mivel foglalkozol?-*kérdezi, és közben a válla felett hátranéz, de aztán újra Miyakora néz, egy kedves mosollyal, miközben egy kék hullámos tincset a füle mögé utasít egy hanyag mozdulattal.*- És mi a véleményed... róluk?-*ezt már kicsit folytottabb hangon kérdezi meg.*- Nem túl fiatalok ahhoz a kastélyhoz?-*búgja halkan a nõhöz közeleb hajolva annak a fülébe.

[lumiere]

~Magányos?~
* Elmereng a fiú szavain. *
~Phú… Már bárki átlát rajtam…~
* Majd jobban megfigyeli a fiút. *
~Bár, talán õt nem nevezném bárkinek…~
* Semmilyen érzés nem látszódik a sötét szemekben, bár nagyon meglepõdött azon, hogy Inochi, mintha próbálna, minél távolabb húzódni tõle. Közben egyre melegebb lesz, a hosszú ujjú felsõ kezd, legalábbis számára, valamiféle szaunához hasonlítani. *
~Talán jól teszi… Nem vagyok valami társalgó hangulatban. Bár, mikor vagyok?~
* Egy kicsit lemaradva követi õket. Tekintetével az állomást fürkészi. *
~Hogy ez mennyire… furcsa…~
* Észreveszi, hogy Angelina pillantása, igaz, hogy csak egy másodpercre,de akkor is feléjük villan. Inochi és Lumiere felé. *
~Nah, hát csak nem rólunk beszélnek? De abban nem akadályozhat meg, hogy velük tartsak… Ugyanannyi jogom van itt közlekedni, mint neki…~

[Inochi]

*Csak megy előre, de azért arra ügyel hogy szemelőt legyen Miyako, no meg persze Angeli hisz tudatlanul még most is kutatja azt az ismeretlen az emlékei között. Amik, hát nem éppen rúgnak magas számra. Egy pillanatra a talán még nála is jobban lemaradozott Lumiere néz.*
~ Ejh! Még én mondtam, hogy magányos és most. Nem szabad egyedül hagynom senkit!~* Utolsó gondolata még magát is meglepte, a gondoskodás és féltés. De hát csak így, nem is ismeri ezt a lányt, vállat von. Megáll bevárja Lumiert és közel megy hozzá.*
- Elfelejtettem bemutatkozni, Inochi vagyok…*Elhallgat, hírtelen nem is tudja mit is mondjon, majd azért csak keres egy kérdést, főleg olyat amit tőle is elég sokszor megkérdeztek. De ezekre nem szeretett válaszolni, viszont más kiutat nem igen lelt.*
- Rég élsz a városban?* A lányra nézett, majd előre, jobban mondva az előttük haladó két nőre.*
- Tudom hogy ez egy szokványos kérdés, de nem tudom mit tudnék kérdezni…* Valljuk be, arról fogalma sincs, hogy talán a lánynak nem túl sok kedve van beszélni, bár azt sejti hogy ő nem lesz éppen a legalkalmasabb beszélgető társ.*
- Kíváncsi vagyok arra a kastélyra, azt hiszem még nem jártam olyan helyen.* Kicsit elmereng, valóban nem járt, vagy ez egy újabb leveszett emlék? Bár szülei háza sem mondható kicsinek, de közel sem egy kastély.*

[Miyako Okami]

-Csak egy egyszerű motoros futár vagyok, kiszállítok mit rendelnek a vevők, amolyanféle postaszolgálat.
*Válaszol egy szelíd mosoly kíséretében*
-Szerintem jól megleszünk velük, bár aggódom a fiú épségéért, nem túl biztonságos az a kastély, sem a környéke...
*Szapora léptei hirtelen merev görcsbe érnek, s a lány megáll akár a cövek. Furcsa érzés keríti hatalmába, s mintha zongorajáték zsongna a fejében, ördögi kacajjal együtt. Homlokához kap, s kicsit megdörgöli.*
~Talán a kastély újá éledne?~
*Kérdi gondolataitól, majd rögtön indul is tovább, nem szándékozott feltartani a többieket. Rossz előérzete nem akar hanyatlani, így folyamatosan mint a féreg az almát, úgy vájkálja szívét a fura érzés. Hamarosan kiérnek a szív hatalmas fehér égbenyúló tornyai közül, és egy kisebb puszta várja őket, a távolban hatalmas ködfal takar el mindent, csupán egy-két fenyőfa sziluettje töri meg a fehér monstrumot.*
-Arra lesz az erdő, ott jobb lesz ha senki nem marad le!
*Néz végig társain.*

[angel]

* Angelina kérdõn Miyakora néz, amikor az megáll, de mikor folytatja úját, akkor elgondolkodik a válaszán.
~Félti a fiú épségét..... érdekes. Bár igen, a lány bármennyire is törékeny, mégis talpraesetebbnek tûnik. A fiú olyan.. szelíd~gondolja, és közben a fehér ködbe néz, és meg sem lepõdik, hogy semmit sem lát, de azért megpróbálja kivenni a fákat, és felmérni, hogy mennyi lehet a látótávolság, de nem nagyon lát el sokáig.*
- Igen, talán nem kellene szétszakadnunk. Nem teljesen a gonosz lelkektõl tartok, hanem inkább attól, hogy valakié a terület, és akkor birtokháborításnak minõsül a látogatásunk.-*mondja érzelemmentes hangon a kék hajú nõ, és közben a táskáját a vállán megigazítja, noha ez a mozdulat mindazért kellett csak, hogy megbizonyosodjon, hogxy megvannak a fegyverei. A fém hideg érintése, amit a táskán keresztül is érez, megnyugtatja, noha eddig sem tûnt idegesnek, de még cska izgatottdság nem látszik az arcán, ügyesen palástol minden érzelmet.*
- Akkor maradjunk közel egymáshoz.-*és közben bevárja a két fiatalt.*

[lumiere]

- Csak most érkeztem… - válaszol Inochi kérdésére. Talán morcosnak és barátságtalannak tûnhet elsõre…, de ilyen a természete. Nem tehet róla. Halk sóhaj hagyja el az ajkait, próbál erõt venni magán és kedvesebb lenni a fiúhoz.
- És itt minden teljesen más, mint otthon…
~Jobb vagy rosszabb? Azt még nem tudhatom.~
- Annyira… sok az ember, a tömeg…
Megborzong. Mivel egy igen kicsi lélekszámú faluban nõtt fel, és egyébként sem rajong az emberekért úgy általában, így Avalon-t túlzsúfoltnak találja.
Sötét tekintete a tájat fürkészi, mintha fák körvonalait venné ki…
~Fák?~
Elkapja Miyako utolsó szavait…
~ERDÕ Na, ne má’!~ Lumiere elsápad. ~A szellemektõl nem tartok, de a…~
- Itt… itt vadállatok is vannak?
Látott már medve által széttépett emberi maradványokat… Nem éppen szép halál.
Mert hiába pletykáltak róla mindenfélét a faluban. Nevezték az Ördög mennyasszonyának, a Halál papnõjének… Lumiere soha nem szeretett fájdalmat okozni senkinek, ha ölt, akkor azt kíméletesen tette.
- Hehe, akkor jobb, ha együtt maradunk… - közben megragadja Inochi karját és próbál a közelébe maradni, mintha a fiútól várna védelmet.
- Akkor merre is kell menni?
Próbálja titkolni a félelmét, de nem megy neki valami jól. Az arca piros, a sötét szemek, most jobban hasonlítanak valami megriasztott õz szemeire, mint a szokásos, titokzatos lélektükreibe. Vörös ajkai néha meg-megremegnek.

[Miyako Okami]

-Igen vannak vadállatok, de én nem tőlük félnék...
*Vet hátra egy apró pillantást a többiekre, valahogy hirtelen rideggé vált valója, és ez meglátszik arcán is, főleg ametiszt szemein*
-Ezért igyekezzetek itt maradni, és mindenki készüljön fel a legrosszabra, sosem árthat a készenlét.
*Hangja komoly, de egy kissé nyugtalan is, reméli, nem fog senki bajbasodorni a kis kiruccanása, melyet kíváncsiságának köszönhet, bár ki ne lenne kíváncsi a saját múltjára? Vagy hogy ki is ő valójában? Hamarosan egyre halkabbak a város morajai, a tömeg, a közlekedés már mind oly távolinak hatnak, mintha nem is evilágiak lennének. Hamarosan elnyeli őket a ködfal, és elég nehezen járható a terep is, szinte 1 méter a láthatóság, s nem több. A fák mint az éhes démonok emelkednek feléjük, tűleveles ágaik mint a karmok, melyek épp beleakarnának marni áldozatuk húsába.*
-Itt már tényleg senki ne maradjon le, ha valaki itt eltéved akkor...
*A mondatát nem fejezi be, tudja jól, hogy ők tisztában vannak azzal mi a vége. Tudja ezzel kissé ráijeszthet a csapatra, de legalább ezzel is arra ösztönzi őket, maradjanak a nyomában szorosan.*

[Inochi]

- Értem, hát valóban sok az ember ~ És mind olyan-olyan, nem is tudom talán önzõek…Bár inkább csak nem figyelnek egymásra úgy ahogy kéne.~* A lány talán barátságtalan hangneme meglepte, de ez nem vette el jókedvét. Hisz talán a lánynak sem volt szerencséje az Avaloni emberek kedvesebbik feléhez. Egy pillanatra fura érzés keríti hatalméba, ’állj és ne tovább’, nem értette s talán nem is érdekelte, csupán csak megrázta fejét. Talán csak egy újabb elõtörni készölõ emlékkép.?
Tekintete elveszik az egyre közeledõ ködfalban, még nem volt szerencséje hasonlót látni s érdekesnek találta, minthogy inkább félelmetesnek. Lumiere egyszer csak belé karolt, erre elmosolyodott s tekintete lány arcát fürkészte. Eközben már utol is érték Miyakoékat.*
- Nem lesz semmi baj!* Hangja fura megnyugvást sugárzott, s most már együtt haladtak befelé a sûrû ködbe.*
- Nem maradunk le!* Mondta a szokásos lelkes hangnemmel, s arcán az egyre ridegebb környezet ellenére még mindég kedves mosoly ült. Karját se rántotta el a lánytól, majd ha úgy érzi a lány elveszi karját. Sõt mondhatni ahogy egyre messzebb kerülnek a várostól egyre jobb kedve lesz, még õ maga sem érti miért. Fõleg látva a többiek reakcióját.*
~ Vadállatok? és Miyako nem tõlük fél, akkor vajon kiktõl?~* El töprenget önmaga kérdésén, végül arra az elhatározásra jut hogy felesleges töprengenie rajta, majd meg tudja. Így figyelmét a táj megfigyelésére fordította, persze ez a különösen sûrû köd miatt nem volt épp a legegyszerûbb.*

[angel]

* A nõ arca rezzenéstelen, ahogyan egyre jobban a tejszínû fehérségbe burkolóznak: nem nagyon mutatja ki izgatottságát.
Amikor Miyako közli, hogy nem az állatoktól fel, egy pillantra éles villanás jelenik meg a szemében, de utánna ez is eltûnik, és a kék lélektürök csak ugyanúgy csillognak, mint eddig.
~Nahát.. szóval Miyako rossztól tart... de ami azt illeti, én sem vagyok telejsen nyugodt. Hallottam már egy-s mást errõl a kastélyról, és a lakójáról, valami titokzatos férfirõl... De rmeélem cska kitalálció az egész, hisz semmi kedvem magánterületsértésért börtönben csücsükélni...~ gondolja, és közben kicsit elõebb csúsztatja a táskáját, majd lassan kicipzározza azt, és elõveszi a két sait. Mielõtt ezt megtenné, hátrapillant, és akkor cselekszik, amikor a két fiatalbb nem figyel, vagy legalább nem láthatnak a fehér ködtõl. Amint elõvette a harceszközöket, kabátja alá, az övébe dugja õket, és visszagombolja a kabátkáját.
Myiakora kacsint, és közelebb lép hozzá, és súgja neki.*
- Psszt... de talán szükségünk lesz rá...~súgja, majd egy pajkos mosollyal ajkai elé teszi az ujját, némaságot mutatva ezzel.*