Post by Sydrick Arshwere on Mar 28, 2007 12:45:37 GMT -5
Karakter neve: Sydrick Arshwere
Neme: férfi
Beállítottság: Semleges (bár mindkét oldal felé húz bizonyos ügyletekeben.
Kora: 77 év (25-nek látszik)
Születési dátuma: 1930
Születési helye: Andren
Elementkövek: Nyakában hét ezüstszálból font láncon, fehéraranyba ágyazva pihen a smaragd elementköve, mi lehetõvé teszi, hogy az említett ékkövet formálja akarata szerint. Bal felkarján sötét érckobra fut körül, csuklyája közepén mélybíbor árnyalatban izzik a tûz elementköve, míg jobb csuklójától könyökéig futó, látszólag egyszerû acélgyûrûkbõl összeállított alkarvédõje belsõ oldalán hét halványan derengõ rúna gyûrûjében kék-ezüsten csillan a villám elementköve, mi formálhatóvá teszi a természet eme fékezhetetlen csodáját.
Kinézete: Magas, vállas alakot ölel körül a hasított szárnyú, hosszított kabát, mi fekete szarvasbõrbe bújtatott bokáját verdesi kettõsszövésû, félhüvelyknyi szegéllyel körülfuttatott peremével. A bõujjú, torzójára tapadó selyeming alatt acélsodronyokként tekergõznek a kimunkált izomkötegek, hírdetve a végtelen jégmezõk harciskoláinak legkiválóbb mestereinek munkáját. Napbarnított, lágy vonású arcát sötét csuklyaként keretezi az acélig húzódó, ébenfekete, egyenesszálû sörény, mi csupán finom árnyéknak tünteti fel az arcél mentén végigfutó, alig ujjnyi széles vonalakat, mik megkétszerezve vastagságuk, egyesülnek állának ívén, hol egészen alsó ajkának pereméig siklanak. Lélektükreinek fénye hasonlatos a nyakában viselt, bõréhez tapadó elementkõ árnyalatához, mi a mélytüzû smaragdokat könnyedén szégyeníti meg ragyogásával. Oldalán hüvelyknyi széles, acélveretes fegyveröv húzódik, határt szabva a vérszín selyemingnek, s a szárát afekete szarvasbõrcsizma alá rentõ, végtelenül könnyed anyagú pantallónak, s helyet adva a két combra szíjjazott bõrhámban pihenõ marokszámszeríjaknak. Már fegyver nem látható nála, szükségtelen is, ha úgy hozza a sors, s számszeríjai nem elegendõk védelmére, zemetgyönyörködtetõ smaragdból formál vértet alakjára, avagy alkot remekmûvû pengét kezeibe.
Elõtörténete: A végtelen jégmezõk szabdalta hegyláncok egyik csúcsán látta meg a napvilágot a hószín házakból álló városka egyik elismert harcosának fiaként. Anyja a helyi fogadó tulajdonosának lánya, kire pár évvel késõbb az üzlet szállt, mint a család egyetlen megmaradt tagjára. Nem nevezték el születésekor, csupán medvevérrel rajzoltak egymásba futó vonalakat homlokára, hogy aztán az egyik kiképzõ keze alá adják, amint túllépte a karonülõ kort. Gügyögés helyett parancsszavakat tanult, gyermekeknek kijáró játékszerek helyett fegyverekkel múlatta idejét, s ahogy peregtek az évek, mind jobb s jobb lett. Közel negyed évszázadot töltött a kaszárnya falai között, évente egyszer látogatva haza, míg szülei minden egyes napjáról hosszas jelentéseket olvashattak, s megelégedéssel figyelhették gyermekük fejlõdését mind fizikailag, mind szellemileg, hisz a mesterek ügyeltek rá, hogy ne csupán a hústestet formálják s edzék, de betûvetésre, olvasásra, számtanra s varázslatra is tanítsák neveltjeiket, kikbõl csak így válhatott igazi hóföldi. Társai, kikkel együtt nevelkedett csapata tagjaivá váltak, a neveltekbõl kerültek ki elsõ szeretõi, elsõ ellenlábasai, s elsõ szövetségesei, mégha a regula tiltotta is az ellenségeskedést a leányokat épp úgy, mint ahogy férfiakat nevelõ kaszárnya falain belül, hol a kicsinyességtõl mentesen a legjobbakká képezték az újabb nemzedékeket. Még jó tíz év telt el, mire feladatokat kaptak, hogy azt teljesítsék, míg továbbra is névtelen éltek, csupán valamely tulajdonságuk alapján nevezték el õket, így jómaga a Kobra lett, gyorsasága s kíméletlensége miatt, mit a harctereken bizonyított, mégha barátságosak is voltak a küzdelmek, míg valójában minden küzdelem a hierarchia újabb és újabb lépcsõit foglalta magába, itt dõlt el, kivel osztja meg legközelebb ágyát, kik állnak mögé ha kell, s kik lesznek ellene, s kik nézik le tetteiért. Szívós lett, s méltó a kapott névhez, olyannyira, hogy mire a negyvenedik esztendõ eljött, saját csapatot vezetett a kiképzést lezáró gyakorlatra, minek egyetlen célja, életben visszatérni, minden veszteséget elkerülni, ha kell az ellenséges csapatok tagjait fogjulejtve a lehetõ legrövidebb idõ alatt. Egyetlen megkötés volt csupán, senki nem lelheti halálát. Hosszú hetekbe telt, mire végig verekedték magukat a szomszédos hegyláncokon, megkerülve a rosszul leshelyet választó többi csapatot, kiknek feladata a hátráltatásuk s visszatartásuk volt. Ám túl jól olvastak a nyomokból ahhoz, hogy bárki is megtéveszthesse õket. Teljes létszámmal, hét ellenséges harcossal, s egy elrejtett relikvia utánzatával tértek vissza, mi az alaptörténet alapjaként szolgált, mint visszaszerzendõ kincs. Mind jól teljesítettek s ennek meglett jutalma. Elementeket kaptak, mikkel az elkövetkezendõ tizenöt évben a legalapvetõbbtõl a legbonyolultabbakig tanulták használatukat, egyszerû használattól véres ütközetben hasznossá váló fogásokon át életüket megmentõ trükkökig. Hosszú volt, az meg kell hagyni, ám nem számított az idõ, a nép sarjai köszönhetõen annak, hogy csupán a legszívósabbak maradtak életben errefelé, s minden lassabb életet élt, így a halandók szervezete s felépítése is alkalmazkodott a tájhoz, hosszú, hat, hét évszázadot ajándékozva az életük elsõ emberöltõjét kíméletlen kiképzéssel, névtelenül töltõ harcosoknak. Mikor az elementek hosszas használatát is kitanulta, hagyta, hogy ablaktalan acélzárkba zárják, mit három lánccal távolabbra szállítottak, majd ott hagytak a maró f*gyban, egy olvadozó jégtömb peremén. Ez volt az utolsó próbája. Egy heti élelemmel, egy kívülrõl lezárt acélládában várt a jelre, mi mérföldek távlatából lobbant fel, jelezvén, az idõt innen számolják. Tomboló lángorkánnal olvastotta fehéren izzó folyadékká a vastag acélkalitka tetejét, testét elevennek tetszõ smarangdvérttel borítva be. Egyenletes farkasügetéssel halad, nappal mérföldeket téve meg, éjjel ealig valamit étkezve, hogy pár órás pihenõ után újra útnak induljon.Csak annyit aludt, amennyi feltétlen szükséges volt, a többi már felesleges idõtöltés lett volna, semmi egyéb. Fél nappal a kitûzött idõpont elõtt ért célba, ezzel bizonyítva rátermedtségét, hogy a Kobra mellé megkapja nevét, mi ezentúl Sydrick Arshwere, a Kobra lett. Az eddig egyszerû szütyõben hordott elementeket ékszerekbe foglalták, s jobb alkarjának belsõ oldalára, a széles acélkarikákból összeállított alkarvédõ alá, fekete skorpiót tetováltak a város tetoválómesterei, bizonyítékaként az eltöltött évekért, s a teljesített próbának. Onnantól kezve teljesértékû harcos volt, mostmár embernek vették, nem pedig egy hústömegnek, mi még nem jelent semmit. Nevet szerzett magának, mit senki nem vehet el tõle. Az elkövetkezõ éveket kereskedõkkel töltötte, kik egyik városról a másikra jártak, mindig igényt tartva a jó kardforgatók segítségére, fõleg, ha hóföldiek voltak, nem csupán egyszerû hegyi nomádok.. Jó fizetséget kapott, s még választhatott is olykor a szállított árúból, mintegy névjegyként fogadva el õket, ha több holdnapig nem látná az elõzõ megbízót. Végül kiért az óceán parjtára, hol megcsodálta a mély kékséget, s hajóra szállt egy nagy hasznot remélõ kereskedõvel, kinek útja épp Avalon szívébe vezetett.
Állás: zsoldos, karavánkísérõ, esetleg gladiátor
Esetleges lakóhely: a Cyrrawe kereskedõház kaszárnyája
NJK: Jywa: idõmított vadászsólyom acéllal futtatott karmokkal s csõrrel.
Neme: férfi
Beállítottság: Semleges (bár mindkét oldal felé húz bizonyos ügyletekeben.
Kora: 77 év (25-nek látszik)
Születési dátuma: 1930
Születési helye: Andren
Elementkövek: Nyakában hét ezüstszálból font láncon, fehéraranyba ágyazva pihen a smaragd elementköve, mi lehetõvé teszi, hogy az említett ékkövet formálja akarata szerint. Bal felkarján sötét érckobra fut körül, csuklyája közepén mélybíbor árnyalatban izzik a tûz elementköve, míg jobb csuklójától könyökéig futó, látszólag egyszerû acélgyûrûkbõl összeállított alkarvédõje belsõ oldalán hét halványan derengõ rúna gyûrûjében kék-ezüsten csillan a villám elementköve, mi formálhatóvá teszi a természet eme fékezhetetlen csodáját.
Kinézete: Magas, vállas alakot ölel körül a hasított szárnyú, hosszított kabát, mi fekete szarvasbõrbe bújtatott bokáját verdesi kettõsszövésû, félhüvelyknyi szegéllyel körülfuttatott peremével. A bõujjú, torzójára tapadó selyeming alatt acélsodronyokként tekergõznek a kimunkált izomkötegek, hírdetve a végtelen jégmezõk harciskoláinak legkiválóbb mestereinek munkáját. Napbarnított, lágy vonású arcát sötét csuklyaként keretezi az acélig húzódó, ébenfekete, egyenesszálû sörény, mi csupán finom árnyéknak tünteti fel az arcél mentén végigfutó, alig ujjnyi széles vonalakat, mik megkétszerezve vastagságuk, egyesülnek állának ívén, hol egészen alsó ajkának pereméig siklanak. Lélektükreinek fénye hasonlatos a nyakában viselt, bõréhez tapadó elementkõ árnyalatához, mi a mélytüzû smaragdokat könnyedén szégyeníti meg ragyogásával. Oldalán hüvelyknyi széles, acélveretes fegyveröv húzódik, határt szabva a vérszín selyemingnek, s a szárát afekete szarvasbõrcsizma alá rentõ, végtelenül könnyed anyagú pantallónak, s helyet adva a két combra szíjjazott bõrhámban pihenõ marokszámszeríjaknak. Már fegyver nem látható nála, szükségtelen is, ha úgy hozza a sors, s számszeríjai nem elegendõk védelmére, zemetgyönyörködtetõ smaragdból formál vértet alakjára, avagy alkot remekmûvû pengét kezeibe.
Elõtörténete: A végtelen jégmezõk szabdalta hegyláncok egyik csúcsán látta meg a napvilágot a hószín házakból álló városka egyik elismert harcosának fiaként. Anyja a helyi fogadó tulajdonosának lánya, kire pár évvel késõbb az üzlet szállt, mint a család egyetlen megmaradt tagjára. Nem nevezték el születésekor, csupán medvevérrel rajzoltak egymásba futó vonalakat homlokára, hogy aztán az egyik kiképzõ keze alá adják, amint túllépte a karonülõ kort. Gügyögés helyett parancsszavakat tanult, gyermekeknek kijáró játékszerek helyett fegyverekkel múlatta idejét, s ahogy peregtek az évek, mind jobb s jobb lett. Közel negyed évszázadot töltött a kaszárnya falai között, évente egyszer látogatva haza, míg szülei minden egyes napjáról hosszas jelentéseket olvashattak, s megelégedéssel figyelhették gyermekük fejlõdését mind fizikailag, mind szellemileg, hisz a mesterek ügyeltek rá, hogy ne csupán a hústestet formálják s edzék, de betûvetésre, olvasásra, számtanra s varázslatra is tanítsák neveltjeiket, kikbõl csak így válhatott igazi hóföldi. Társai, kikkel együtt nevelkedett csapata tagjaivá váltak, a neveltekbõl kerültek ki elsõ szeretõi, elsõ ellenlábasai, s elsõ szövetségesei, mégha a regula tiltotta is az ellenségeskedést a leányokat épp úgy, mint ahogy férfiakat nevelõ kaszárnya falain belül, hol a kicsinyességtõl mentesen a legjobbakká képezték az újabb nemzedékeket. Még jó tíz év telt el, mire feladatokat kaptak, hogy azt teljesítsék, míg továbbra is névtelen éltek, csupán valamely tulajdonságuk alapján nevezték el õket, így jómaga a Kobra lett, gyorsasága s kíméletlensége miatt, mit a harctereken bizonyított, mégha barátságosak is voltak a küzdelmek, míg valójában minden küzdelem a hierarchia újabb és újabb lépcsõit foglalta magába, itt dõlt el, kivel osztja meg legközelebb ágyát, kik állnak mögé ha kell, s kik lesznek ellene, s kik nézik le tetteiért. Szívós lett, s méltó a kapott névhez, olyannyira, hogy mire a negyvenedik esztendõ eljött, saját csapatot vezetett a kiképzést lezáró gyakorlatra, minek egyetlen célja, életben visszatérni, minden veszteséget elkerülni, ha kell az ellenséges csapatok tagjait fogjulejtve a lehetõ legrövidebb idõ alatt. Egyetlen megkötés volt csupán, senki nem lelheti halálát. Hosszú hetekbe telt, mire végig verekedték magukat a szomszédos hegyláncokon, megkerülve a rosszul leshelyet választó többi csapatot, kiknek feladata a hátráltatásuk s visszatartásuk volt. Ám túl jól olvastak a nyomokból ahhoz, hogy bárki is megtéveszthesse õket. Teljes létszámmal, hét ellenséges harcossal, s egy elrejtett relikvia utánzatával tértek vissza, mi az alaptörténet alapjaként szolgált, mint visszaszerzendõ kincs. Mind jól teljesítettek s ennek meglett jutalma. Elementeket kaptak, mikkel az elkövetkezendõ tizenöt évben a legalapvetõbbtõl a legbonyolultabbakig tanulták használatukat, egyszerû használattól véres ütközetben hasznossá váló fogásokon át életüket megmentõ trükkökig. Hosszú volt, az meg kell hagyni, ám nem számított az idõ, a nép sarjai köszönhetõen annak, hogy csupán a legszívósabbak maradtak életben errefelé, s minden lassabb életet élt, így a halandók szervezete s felépítése is alkalmazkodott a tájhoz, hosszú, hat, hét évszázadot ajándékozva az életük elsõ emberöltõjét kíméletlen kiképzéssel, névtelenül töltõ harcosoknak. Mikor az elementek hosszas használatát is kitanulta, hagyta, hogy ablaktalan acélzárkba zárják, mit három lánccal távolabbra szállítottak, majd ott hagytak a maró f*gyban, egy olvadozó jégtömb peremén. Ez volt az utolsó próbája. Egy heti élelemmel, egy kívülrõl lezárt acélládában várt a jelre, mi mérföldek távlatából lobbant fel, jelezvén, az idõt innen számolják. Tomboló lángorkánnal olvastotta fehéren izzó folyadékká a vastag acélkalitka tetejét, testét elevennek tetszõ smarangdvérttel borítva be. Egyenletes farkasügetéssel halad, nappal mérföldeket téve meg, éjjel ealig valamit étkezve, hogy pár órás pihenõ után újra útnak induljon.Csak annyit aludt, amennyi feltétlen szükséges volt, a többi már felesleges idõtöltés lett volna, semmi egyéb. Fél nappal a kitûzött idõpont elõtt ért célba, ezzel bizonyítva rátermedtségét, hogy a Kobra mellé megkapja nevét, mi ezentúl Sydrick Arshwere, a Kobra lett. Az eddig egyszerû szütyõben hordott elementeket ékszerekbe foglalták, s jobb alkarjának belsõ oldalára, a széles acélkarikákból összeállított alkarvédõ alá, fekete skorpiót tetováltak a város tetoválómesterei, bizonyítékaként az eltöltött évekért, s a teljesített próbának. Onnantól kezve teljesértékû harcos volt, mostmár embernek vették, nem pedig egy hústömegnek, mi még nem jelent semmit. Nevet szerzett magának, mit senki nem vehet el tõle. Az elkövetkezõ éveket kereskedõkkel töltötte, kik egyik városról a másikra jártak, mindig igényt tartva a jó kardforgatók segítségére, fõleg, ha hóföldiek voltak, nem csupán egyszerû hegyi nomádok.. Jó fizetséget kapott, s még választhatott is olykor a szállított árúból, mintegy névjegyként fogadva el õket, ha több holdnapig nem látná az elõzõ megbízót. Végül kiért az óceán parjtára, hol megcsodálta a mély kékséget, s hajóra szállt egy nagy hasznot remélõ kereskedõvel, kinek útja épp Avalon szívébe vezetett.
Állás: zsoldos, karavánkísérõ, esetleg gladiátor
Esetleges lakóhely: a Cyrrawe kereskedõház kaszárnyája
NJK: Jywa: idõmított vadászsólyom acéllal futtatott karmokkal s csõrrel.
